A szülés ‒ ahogy azt Odent (2004) írja ‒ akkor tud a legoptimálisabban haladni, ha a neocortex, a gondolkodó agy kikapcsolhat, és a vajúdás folyamatát az ösztönök és a hormonok irányíthatják. A neocortex működését stimulálja a beszéd, az erős fények, az idegenek, a szemkontaktus, ha számokat kell felidézni, ha papírokat kell aláírni. Ebből fakadóan a szülés módosult tudatállapotának létrejöttét alapvetően befolyásolja a szülő nő környezete és az őt érő hatások. A szülés előrehaladtával a szülő nő egyre inkább befelé figyel, távolodik a külvilágtól, megváltozik a környezetével való kapcsolata. Mindez természetes folyamat, ami összefügg a szülés során termelődő hormonokkal, és aminek szerepe van abban, hogy a szülés intenzív testi/lelki történései ellenére, illetve azok mellett is pozitív élmény lehessen (Héjja-Nagy, 2019). Odent szerint nem véletlen, hogy a szülő nők egyik preferált testhelyzete a négykézláb történő elhelyezkedés. Az anya ilyenkor fejét lehajtja, a külvilágból szinte nem lát semmit, kizárja a környezetét, és könnyebben csitítja el a neocortex aktvitását (Odent, 2003). A tudatállapot-módosulás mértéke és minősége függ a szülő nőt érő hatásoktól. A szülést támogató hormonok termelődése negatív hatásokra, megszégyenítésre, félelemre gátlás alá kerülhet, ami azon túl, hogy hátráltatja...
