Miközben mára számtalan tanulmányban leírták, hogy a kisbabáknak milyen nélkülözhetetlen szükségük van az édesanyjuk folyamatos jelenlétére, sőt azt is jól tudjuk már, hogy koraszülött, kissúlyú babák esetében is előnyösebb, ha minél többet az édesanyjuk testén lehetnek (jobb hő-, és légzésszabályozás, gyorsabb gyarapodás, jobb, hamarabb történő hazabocsátás, kevesebb fertőzés) még mindig nem általános gyakorlat mindenhol a rooming in ellátás.
A családszerkezet átalakulása, a társadalmi változások, valamint az intézményi szülés térnyerése átalakította a szülés utáni első napok szokásait is. A friss gyermekágyas anyát a szülést követően fehérbe öltöztetve, a bába a frissen szalmázott ágyhoz, a „Boldogasszony ágyába” kísérte, és mellé helyezték a babáját is, akit csak a keresztelőt (vagy más felekezeti szokást) követően fektettek át a bölcsőbe, ami az anya ágya mellett volt. A baba-mama egység biztosította kettejük összeszokását, a szoptatás megalapozását. A szülés utáni első 10 nap szokásai – amely időszakot korai gyermekágyként tart számon az szakirodalom – támogatták az anya testi regenerációját, védték az anyát ebben a hormonálisan, érzelmileg és hangulatilag igen érzékeny időszakban. A komatál hagyománya azon túl, hogy felszabadította az anyát a családra való főzés terhe alól, a közösség gondoskodását is jelképezte. A gyermekágyas látogatásának megvolt a maga rendje, mindenki tudta, milyen szabályok vonatkoznak rá. Nem voltak még kutatások, tudományos bizonyítékok, a tapasztalat erejénél fogva tudta minden közösség, hogy a gyermekágyas anya sebezhető, testi-lelki támogatásra szorul, és hogyléte befolyással van csecsemőjére és a szoptatásra is. Ha a tej elapadt, komoly nehézségekbe ütközött a gyermek táplálása. Az első 10 nap letelte után kez...
