A szülés helyszíne mindig valakinek a territóriuma. Az otthon a szülő nőé, a kórház az egészségügyi személyzeté. Bár igyekszünk a kórház és a biztonság fogalmát egybe kapcsolni a tudatunk szintjén, emocionálisan ez nem feltétlenül sikerül. Lássuk be, nem szívesen járunk se orvosi rendelőbe, se kórházba és nincs ez másképp akkor sem, amikor gyermeket hozunk világra. Sokkal inkább elfogadjuk vagy beletörődünk ebbe a helyzetbe, hiszen a társadalmi normánk szerint a kisbabák kórházban születnek. Bár gyermekünk érkezése csodálatos dolog, azt hiszem, kevesekben nem okoz a helyszín legalább a lelkük legmélyén ambivalens érzést. Mert kórházba akkor megyünk, ha baj van. Kisbabánk születésénél akképp módosul ez a mondat, hogy ott legyünk, helyben legyünk, ha baj történne. Mindez viszont nem változtat azon, hogy a saját várunkból valaki máséba érkezünk, ahol nem a mi, hanem az ő szabályaik érvényesek. Miközben a kórház a felszereltsége, műszerei, rendelkezésre álló szaktudásán keresztül igyekszik a biztonság üzenetét közvetíteni, a biztonság érzetének fontos aspektusa, hogy azt érezzük, a kontroll, az ellenőrzés, a döntés a kezünkben van. Nehéz magunkat úgy teljes biztonságban érezni, ha nem tudjuk mi vár ránk, és hogy milyen módon tudunk hatni az események folyására, azonban az intézményi környezetre a patriarchális berendezkedés...
