Érzések, benyomások, találgatások. Ezek határozzák meg leginkább, hogyan vélekedünk a hazai szülészeti ellátásról. Amikor egymás után a sokadik megrázó szüléstörténettel találkozom azt érzem, egy lépést sem tettünk előre. Aztán érkezik egy felemelő, szívet melengető beszámoló, majd még egy, és még egy, és végre feldereng bennem, hogy valami értelme mégiscsak van, hogy ennyien, és egyre többen egy irányba evezünk.
A hazai szülészeti ellátásról egyetlen mutató lát napvilágot minden évben, ami nemhogy nem sok, viszont nagyon kevés. De ettől még érthetőbb, hogy miért várjuk annyira minden év elején legalább ezt az egy hivatalosan hozzáférhető adatot . Mivel március végéhez közelítünk, és a 2024-es százalékok még nem kerültek fel a NEAK oldalára, közérdekű adatigényléssel fordultam hozzájuk, hogy, ne kelljen tovább magunkban latolgatunk, vajon merre mozdult a mutató.
Így határozott névelővel, mert azt hiszem kevesen nem tudják, miről van szó, hogy mi az, ami felborzolta az elmúlt napokban a kedélyeket. És így határozott névelővel, mert kevés ilyen káros írás jelent meg mostanában, amit egy darabig biztos, nem felejtünk el.
Az elmúlt évtizedekben a császármetszés aránya folyamatos emelkedést mutatott. Míg a 2000-es évek elején 20 százalék volt az aránya, 2010-re már meghaladta a 30 százalékot, 2017-re pedig átlépte a 40 százalékos küszöböt. A 2020-as évek eljén ez az érték megtorpanni látszik, de vajon hogyan alakult 2022-ben, 2021-hez képest? Amikor 2020-ban először nem nőtt, hanem a 2019-es mértékhez képest csökkent a hasi szülések aránya, sokan mondták, hogy végre eljött a fordulat, amire vártunk. Mit mutatnak a 2022-es számok? Van okunk optimistának lenni?
Akik próbáltak már tájékozódni szülés előtt arról, hogy egy-egy kórházban mi a szokás a szülőszobán, császármetszés során vagy a csecsemőosztályon, jól tudják, hogy nem kérdezhetik meg bármelyik ismerősüket. Fontos, hogy olyantól érdeklődjenek, aki ugyanott hozta világra a gyermekét, de az sem árt, ha ugyanannál a szülésznőnél és/vagy orvosnál tette ezt. A szüléskísérési gyakorlat ugyanis nemcsak intézményenként, de gyakran intézményen belül is eltér, attól függően, hogy a szülésnél ki van jelen. Égető szükség volt már egy egységes, korszerű, minden intézményre kiterjedő szülészeti protokollra, ami rendezi ezt a helyzetet. A dokumentum 2019. december közepén jelent meg, de vajon ez volt az, amire vártunk?
Mindig természetes volt számomra, hogy, ha kisbabám lesz, szoptatni fogom. Azt is tudtam, hogy egy éves koráig. Azt gondoltam az a szoptatási kor vége. Egy egy éves már nagy, addigra biztos abbahagyja a szopizást. Mi szüksége lenne rá tovább? Meg hát, nem is láttam még nagyobb, szopizó gyereket. Mi más oka lenne ennek?
